Mezőhegyes hazánk délkeleti részén az országhatárhoz közel terül el. Természeti adottságait tekintve különleges hely, kedvező természeti tényezőinek köszönhetően ősidők óta lakott hely. Bizonyítják a talált kő- és csonteszközök, bronzkori temető sírlakóinak használati tárgyai.

A terület a Kárpát-medencébe érkező magyarok számára is fontos szerepet játszott. Valószínűleg a Maros-hordalékkúp is Ajtony feketemagyarjainak birtokában volt. Miután Ajtony-t Csanád vezér legyőzte, a terület az újonnan szerveződött és nevét viselő vármegyébe tagolódott. 1220 körül II. András németeket telepített a vidékre. Valószínűleg tőlük ered Pereg várának a neve.

A terület első említése Rogérius váradi kanonok krónikájában olvasható, ahol az Újfalunak nevezett peregi körülsáncolt helyen, 1241-ben, 70 falu odamenekült népét gyilkolta le a tatár.
Az első írott emlék 1421-ben említi Mezőhegyes nevét (MEZEW HEGES). Az akkori birtokosa a nagylaki Jánki János volt. A török adólajstrom is pusztának jegyzi 1555-ben a területet. A XV. századból több írásos említése ismert.

Többször is gazdát cserél. 1463-ban Mátyás király Jaksics Istvánnak és Demeternek adományozza. A Jaksicsok fiú ági kihalása után az 1530-as évek közepétől a faluért örökösödési perek indulnak. 1552-ben Ali bég Arad felé vonuló csapatai elpusztítják a falut. A török adólajstrom is pusztának jegyzi 1555-ben a területet. A temesvári defterdár 1557-58-ban négy házból álló újonnan települt falunak említi, lakosai szerb jobbágyok voltak. Később gyarapodott a falu 12 adófizető portára, de a 1596-i tatár betöréskor tönkrement.

Mezőhegyesen az 1567-es adóösszeírás még csak 35 családfőt említ, de az 1579-es már 44-et. A történelem viharai továbbra sem kímélték a falut. A 15 éves háború idején 1596-ban a krími tatár seregek bosszúhadjárata következtében gyakorlatilag a teljes Körös-Maros köze elnéptelenedett.
A következő 90 évben többször gazdát cserélt a puszta, és adózott a visszatért lakosság, de 1686-ban végleg pusztává vált a török zsoldban álló krími segédcsapatok pusztítása nyomán.

Hogy Mezőhegyes pontosan mikor települt újra, nem ismert de 1642-ben már biztosan lakott volt. A török kiűzésekor vívott harcok során 1686-ban harmadszor is elnéptelenedett. A települést és környékét 1702-ben az “Új Szerzemények Bizottsága” a kincstár számára birtokba vette.

A település és környéke 1711-ben vált kincstári birtokká.1755-től a  királyi kamara legeltetésre adta bérbe a pusztát a hadiszállító lócsiszár bérlőknek.

1772-től Bogdanovics Bernát vette bérbe a pusztát 12 évre. Ő lett Mezőhegyes utolsó bérlője. Majd 75 év után megkezdődött rajta a kincstári ménesintézet megalakítása. Hasonló sorsra jutott a többi öt falu is szomszédságában. Csatókamarás, Komlósfecskés, Fűpereg, Árokos, Kovácsháza. Ezek magyar lakosai a harcok során elmenekültek, pusztává vált helyüket később rác pásztorok foglalták el.

A középkori Mezőhegyest a török háború elpusztította, azonban egy későbbi török elleni európai összefogás következtében újjászületett.

A Habsburg-birodalom lóállományát megviselték nem túl sikeres háborúi. A 18-19. századi hadviselés erőgépe a ló volt. Szükségessé vált a lóállomány felfrissítése. A reformer II. József elfogadta Csekonics József vérteskapitány javaslatát: birodalmi ménest kell alapítani.

Területünk kedvező földrajzi adottságainak figyelembevételével esett a választás a kincstár csanád-aradi birtokára. Az alkalmatos pusztán császári rendeletre 1784-ben megkezdődött a katonai ménes létrehozása. 1785 tavaszán megindult az építkezés, egyidejűleg életbe lépett a belső kezelés. A ménesbirtokot katonák és a katonaállítás rendje szerint ide került legénység a hivatásos tisztek, családtagjaikkal népesítették be.

Az új Mezőhegyes kezdettől fogva magán viselte a tudatosan tervezett települési jelleget, és központjának kisvárosias vonásaival elütött az alföldi községektől. Első hullámban kis megszakítással  az 1810-es évek elejére felépültek a ménesközpont, a kiszolgáló személyzet és a ménes épületei.1830 és 1832 között felépültek a Mezőhegyesre oly jellemző zabsiló tornyok, melyekből a mai napig 7 maradt fenn.

A szabadságharc eseményei, annak rövid kimenetele nem okozott maradandó változást. A méneskar osztrák tisztjei nem álltak át a magyar szabadságharc oldalára. Kivárásra rendezkedtek be. 1849-ben, a Világos előtti hetekben nagy mennyiségű állami vagyontárgyat és nagy lóállományt menekítettek Mezőhegyesre.

A ménes 140 magyar ápolója elszökött. Később az osztrák lovasság által behurcolt lóbetegségekkel kellett megküzdeni. Vásárolt külföldi mének beállításával, a gazdaság belterjessé tételével, a ménes és a gazdaság kezelésének Gluzek Gyula jószágigazgató újjászervezésével Mezőhegyes kilábalt a bajból.

A restauráció éveiben minden visszaállt a megszokott kerékvágásba. 1852. június 14.-én Ferenc József is meglátogatta a ménest. Az első nagy fordulatot az hozta amikor a kiegyezés után a ménes 1869 január 1-vel a felelős Magyar Kormány kezelésébe került. Ezzel egy időben végleg kettéválasztották a ménest és a ménesbirtokot.

Kozma Ferenc miniszteri biztos a magyarországi lótenyésztés újjászervezője, jó tenyészanyagot hozatott be és az állami méntelepeket jelentékenyen  fejlesztette. Jelentősen javította a köztenyésztés lóállományát is. Mezőhegyes nagyon sokat köszönhet neki. 1872. augusztus 17-e újabb fordulatot hozott. Megalakult Mezőhegyes “eszmei község” a ménesbirtokból és Tompa pusztából.

1872-ig Mezőhegyesen katonai igazgatás érvényesült, a közigazgatási ügyeket Pitvaros intézte.
Csanád megye közgyűlése 1872-ben Kozma Ferenc miniszteri tanácsos jóváhagyta a megalakult polgári község szervezési szabályrendeletét, és elrendelték az elöljáróság és a jegyző választását. 1872-ben 36 adófizetője volt Mezőhegyesnek.

1875. január 1-étől a birtok, a katonai alkalmazottak helyett áttér a polgári személyek alkalmazására. Megkezdődik a mezőgazdasági  bérmunkások tömeges  beáramlása a környező pusztákról. Kialakul a Mezőhegyesre oly jellemző cselédvilág. 1876-ban Mezőhegyesre érkezik  a 28 éves Gluzek Gyula.

Az ő jószágigazgatósági ideje alatt emelkedik Mezőhegyes a világ vezető mezőgazdasági nagyüzemei közé. 1885-től az alkalmazottak újabb csoportja jelenik meg a településen. Első ízben alkalmaznak summásokat, szakmányosokat. Ezek az emberek főleg a felvidékről érkeztek, és fél évig dolgoztak a birtokon.1883-ban  érte el városunkat  a vasút. Ez újabb lökést adott a fejlődésnek.1889-ben átadták  a cukorgyárat, és kiépült  a gazdasági vasút is.

A töretlen fejlődést az I. világháború  szakította meg. A mozgósításkor  800 cselédet és 304 időszaki  munkást szólítottak fegyverbe. A háború alatt a kórház hadikórházként működött. Sok sebesült katona szenderült itt jobblétre. Sírhelyeiket a temetőben egy sétány mentén és elszórtan helyezkednek el.

A visszavonuló Vörös Hadsereg kiürítette a  a települést, melyet a román királyi csapatok 1919. május 2-án megszálltak. Miután kiderült, hogy a község nem lesz Romániáé a megszállók teljesen kiürítették a birtokot 1920. március  29-én a megszálló román csapatok elhagyták a települést.

A termelés nehezen indult újra. 1920-23 között felépítették a központi majorokban az elemi iskolákat. 1923-ban az elsők között megkezdődik a központ  villamosítása. Ugyanebben az évben készül el a kórház  új szárnya. A régi épületet iskolává alakítják át. Ekkor kerül az épületbe  az addig szétszórtan működő intézmény, és ekkor  költözik az óvoda is jelenlegi épületébe. Mezőhegyes pályája ismét meredeken ível felfelé. Visszaszerzi régi presztízsét, újra sikerül komoly eredményeket elérni a mezőgazdaság több területén.

A II. világháború első éveiben a lakosság a mozgósításokon kívül mást nem érzékelt a nehézségekből. Az állatállományt a Dunántúlra menekítették. A Szovjet Vörös Hadsereg 1944.szeptember 28-án szállta meg a települést. A háború után sok minden megváltozott. 1946. január 17-én megkezdett földosztás során a terület 40%-át kiosztották. Megjelent egy Mezőhegyesen addig ismeretlen réteg, a kisbirtokosok csoportja. A lebontott majorokból új sakktáblaszerű újak jelentek meg, a központban pedig a parancsnokságtól északra egy teljesen új település nőtt ki a földből. Ezzel megszakadt Mezőhegyes egységessége.

A község fejlődésére óriási hatást gyakorolt a nagy váltás, a polgári kezelés bevezetése. A gazdasági iparágak létesítése Gluzek Gyula jószágigazgató érdeme. Kinevezésével indult meg a ménesbirtok az iparosodás útján.

A település 1971-ben kapott nagyközségi címet.

Mezőhegyest 1989. március 1-jén nyilvánították várossá.

1998 januárjában Mezőhegyes összlakossága 6834 fő, külterületen él 1626 fő.

Nagyobb lélekszámban lakott majorok: Ómezőhegyes (433), Újmezőhegyes (139), Komlósfecskés (138), Kamaráspuszta (173), Belsőperegpuszta (218), Külsőpereg (156) fő.

A belterület – Mezőhegyes 15 549 hektáros területéből – 367 hektárt foglal magába.

Településünk ma is forgalmas vasúti csomópontja az Alföld délkeleti részének. 1894-ben fejeződött be a vasútépítési program, ezzel Mezőhegyesről négy irányba történhetett rendes nyomtávon a közlekedés és szállítás. Ma 12 sínpáron történik a forgalom. 1996 áprilisában alakult meg a Mezőhegyesi Regionális Vasút Mezőhegyes székhellyel.

Mezőhegyest érzékenyen érintette az 1997-ben történt 110 éves cukorgyár megszüntetése. Helyén kialakult ezáltal egy 23 hektáros ipari terület, melyet időközben 1999-ben ipari parkká nyilvánítottak.

toddler bouncy castle